Az előadás bevezetésében a szakrális képzőművészet évezredeken átívelő ambivalens megítélésének hátterével, jellemzésével és jelenkori problémafelvetéseivel foglalkozom. Felületesen áttekintve a vallásfilozófia különböző képi ábrázolási rendszerekhez kapcsolódó aspektusait, dogmatikai paradoxonait, azok megjelenési formáit a zsidó-keresztény kultúrkörben, az iszlámban és az ókori politeizmus mentén szerveződő vallási kultuszokban.
Az előadásom elsődleges célja a hitéleti, filozófiai és pszichológiai látásmódok szinkretizálása a képi ábrázolások létjogosultságát valló, és az azt vitató irányzatok nyomán. A téma időben és térben történő ismétlődésének okozati vizsgálatán keresztül rámutatni a probléma teológiai megoldatlanságára és az ellentmondások feloldásának kísérleteire. Másodlagos célom a mélyebb ismeretek áttekintése mentén kialakuló árnyaltabb énkép körvonalazása, mely által hitéleti perspektívába helyezhető a kortárs szakrális képzőművészet pedagógiai és lélektani módszertana. Az előadás során érintem továbbá az ikonolátria és ikonoklasztázia biblikus kapcsolatának vizsgálatát az idolátria tükrében. Az ortodoxia és a puritanizmus szemléletének látszólagos ellentmondásai mentén hangsúlyt igyekszem helyezni arra a kérdésre, hogy az ábrázolási tilalmak miként válhattak viszonyítási pontokká és miként oldható fel ez a látszólagos ellentmondás az absztrakt képzőművészet esztétikai minőségében. Miért és hogyan érdemes mérlegelni egy a vallás- és kultúrantropológiai kutatási eredmények nyomán feltérképezhető ökomenikus művészetpedagógiai szemlélet kialakításának lehetőségét.
Az előadásom további látens céljai között szerepel a kortárs szakrális képzőművészet pedagógiai térnyerésének elősegítése, a művészetpedagógia didaktikai céljainak integrálása az általános társadalmi ismeretek közé, melynek szükségét a vizuális kultúra és művészettörténet közoktatásban betöltött szerepének folyamatosan fogyatkozó jelenlétében látom.