2024-es program

A rendezvény időpontja: 2024. február 9-11. Helyszín: Szeged, Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ (SZTE TIK, 6722. Szeged, Ady tér 10.)

Megnyitó plenáris

Vallás: gyógyszer, vagy drog?

Hétről-hétre milliárdok élnek a Vallás nevű készítménnyel. Térjünk vissza az általunk használt „anyag” első használóihoz és a Feltalálójához, hogy kiderüljön: ez akkor most kábítószer, vagy gyógyszer?

Ép lélekben ép test?

Ép testben ép lélek – tartja a mondás. Ma már mindenki tudja, hogy a mozgás, a megfelelő étrend és alvás hozzájárulnak a kiegyensúlyozott lelki jólléthez. De vajon működik ez a másik irányban is? Az előadáson arról gondolkodunk, hogy a hitünk milyen módon képes befolyásolni fizikai egészségünket.

Isten a legjobb pszichológus (?)

Sokszor találkozhatunk azzal az állásponttal, hogy lelki nehézségek esetén válassz: a hitedtől vagy a pszichológiától vársz gyógyulást. Az előadás során annak járunk utána, hogy valóban szükségszerű-e ez a szétválasztás és milyen az a kapcsolat, amiben van lehetőség változni, fejlődni.

Én versus a vallásos közösségem

Vannak, akik beleszületnek a gyülekezeti életbe, és vannak, akik az életük folyamán csöppennek bele egy vallásos közösségbe. Miért járunk egyáltalán gyülekezetbe? Mert a szüleink mondták? Mert Jézus mondta? Nem lehetne otthon szombatot tartani? Fedezzük fel közösen, milyen előnyei és hátrányai vannak annak, ha egy vallásos közösséghez tartozunk!

Bűnös vagyok

„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” Nehéz szembenézni vele. De a kegyelem is ott kezdődik, amikor szembenézünk vele. Mit mond a pszichológia a bűntudatról? Mi hogyan viszonyulunk a saját bűnösségünkhöz? És eközben Isten hogyan viszonyul hozzánk?

Isten és Én – Utak és kapcsolódási formák

Ebben az előadásban arra keressük a választ, hogy milyen egyedi utakon kapcsolódhatunk Istenhez, illetve utunk során milyen növekedési területekre érdemes figyelmet fordítani.

Isten, hit, vallás, egyház

Hogyan hat a hitünk testi-lelki jóllétünkre? Hogyan éljük meg a vallásos életet a mai világ kihívásai közepette? Fórumbeszélgetés az este előadóival.

Délelőtti plenáris

Vallás vagy spiritualitás?

Azok közé tartozol, akik meg akarják váltani a világot? Vagy azok közé akik ismerik a világ Megváltóját? Érdekel, hogy hol van a lelkiség, a vallás és Isten a 21. század világában, itt és most 2024-ben? Tarts velem egy utazáson: Istentől önmagadig… és természetesen vissza: Istenhez! Találkozz Vele, nézz más szemmel a téged körülvevő világra és találd meg a helyed!

Miért olyan nehéz a változás?

Ha teve lennék, minden újévben elhatároznám, hogy átmegyek a tű fokán. De nem vagyok, a keresztmetszet mégis túl szűk ahhoz képest, hogy mekkora a hátizsákom. A változás nehéz, fájdalmas, kényelmetlen, zavaró. Mégis szeretnénk új külsőt, lelki növekedést, dinamikus közösséget, mai egyházat. Van-e jobb alternatíva a változásnál és az hogyan működik?

Isten emberei, akik mertek kérdezni

Ha egészséges hitet szeretnél, egészséges kérdéseket kell feltenned. Hogyan lehet egészséges, jó kérdéseket feltenni? Ábrahám, Jób, Mózes és a kánaáni asszony történetén keresztül erre fogjuk keresni a választ.

Délutáni plenáris

Az egészséges társadalom felé – Vallási források az irgalom kultúrájához

Senki sem szeret beteg lenni. A hívő ember könyörög Istenéhez, hogy őrizze meg vagy kapja vissza egészségét. Talán ritkábban könyörög azért, hogy ő maga ne okozzon betegséget, ne rontson saját maga és mások életkörülményein. Az egészség azonban nem csak magánügy, hiszen maga az ember számtalan szálon van beleszőve a társadalomba. Az egészség kulturális és társadalmi ügy is. Ha Isten nem akarja az ember betegségét, akkor nem akarja azokat a társadalmi körülményeket, melyek az embert betegítik. Előadásomban elsősorban arról szeretnék elmélkedni, hogy milyen társadalmi körülményeken szükséges változtatni ahhoz, hogy egészségesebben élhessünk. Konkrétabban arról, hogy a megbocsátás és az irgalom vallási ihlete milyen társadalmi irányokat szorgalmaz.

Egy megbocsátó társadalom

Milyen hatással van a hitünk az egészségünkre és a társadalmi körülményeinkre? Hogyan tehetjük jobbá nemcsak saját, hanem mások életkörülményeit is a vallás tanításaiból inspirálódva? Fórumbeszélgetés Prof. Dr. Máté-Tóth András előadóval.

I. szekció - Én és a vallás

Vacsorák és pillow talk – Szösszenetek a vallási pluralizmusról

Ma már szinte nincs olyan szeglete a világnak, olyan aspektusa az életünknek, amelyet ne érintene a vallási és szekuláris dimenziók pluralitása. Hogyan bontakozik ki egyre inkább ez a sokféleség? Milyen örömteli és milyen kihívásokat rejtő aspektusai vannak? Peter L. Berger elmélete mentén vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket.

VALLÁSPATOLÓGIA! És az meg mi?

A valláspatológiai jelenségekkel a XX. Század második felében kezdenek el foglalkozni a szakemberek. A rövid előadásban ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat: Mi is tulajdonképpen a valláspatológia? Hogyan alakulnak ki valláspatológiai jelenségek az egyének életében? Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akiknél felfedezzük mindezeket?

Személyiség-, hit-, és életkoncepció-fejlődés szakaszai

A 20.-21. században az élet számtalan területén fedeztük fel a strukturális fejlődéselméletek eredményeinek igazságait. Miről szólnak ezek az elméletek, de főként milyen haszna van az elméletek megismerésének? A megismeréssel az előadó szerint egy kulcs kerül a hallgatók kezébe, mely a világ megértésének egy új szobájához vezet. Ennek a megértésnek hatása lehet pl. a gyereknevelési, az identitásunkról szóló, az öregedésről alkotott elképzeléseinkre, úgy is mondhatnánk hogy általánosan az életről való felfogásunkra.

Én és a vallás

Hogyan határozza meg életünket a vallási és szekuláris dimenziók sokfélesége? Miként kezeljük a valláspatológiai jelenségeket egyének és közösségek szintjén? És hogyan segíthetnek a strukturális fejlődéselméletek az identitás, a gyereknevelés vagy akár az öregedés kérdéseinek megértésében? Beszélgetés az előadókkal.

II. szekció - Társadalom és a vallás

Vallási-léptékek: Merre tart a vallásosságunk?

Mérhető egyáltalán egy olyan szenzitív kérdés, mint a vallásosság? Az eredményeket elhelyezhetjük egy értelmezhető és összehasonlítható skálán vagy mindez csupán egy szubjektív valóságnak a leképezése lenne? Ahhoz, hogy ezt jobban értsük, segítségül kell hívnunk a népszámlálási adatokat és megkapargatnunk azt a bizonyos módszertani felszínt, hogyan is mérhető (ha egyáltalán az) a vallásosság és van-e létjogosultsága a kvantitatív mérésnek ebben a társadalmi dimenzióban.

Istenfogyatkozás

Sokan vízionálták egy időben a vallás eltűnését. Eközben az emberek még mindig vallásosak, csak egészen másként, mint korábban. Hogy néz ki ez a vallás belülről, miként változott, és miért találó rá Martin Buber szavaival élve az istenfogyatkozás kifejezés?

Társadalom és vallás

Hogyan mérhető egy olyan szubjektív és érzékeny dimenzió, mint a vallásosság? Hogyan alakult át a vallásosság az idők során, és miért használható az “istenfogyatkozás” kifejezés annak leírására? Beszélgetés az előadókkal.

III. szekció - Egészséges nemi működés

Hogyan befolyásolják a környezeti hatások a nemi működést?

Az elmúlt néhány évben jelentős figyelmet kaptak azok a környezetben található vegyi anyagok, folyamatok, amelyek veszélyt jelenthetnek a reproduktív egészségre. Az előadásban áttekintjük azokat a leggyakoribb környezeti hatásokat, amelyek befolyásolják a nemi működést és megbeszéljük ezen hatások okozta ártalmak elkerülésének lehetőségeit is.

A mozgás hatása a nemi működésre

A mozgásnak szervezetünkre gyakorolt számos pozitív hatásait már ismerjük. De vajon milyen jelentősége, szerepe lehet a nemi szervek működésében? Milyen hatása van a női és férfi hormonok változásaira? Előfordulhat-e, hogy ezeket negatívan befolyásolja bizonyos mozgásforma? Ugyanakkor melyek azok a mozgásformák, amelyek közvetlenül hatással vannak a nemi működésre? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ az előadás során.

A nemváltoztató hormonterápia egészségügyi kockázatai

A nemváltoztatás morális kérdései nagy vitákat váltanak ki, ugyanakkor kevés szó esik az egészségügyi következményeiről. Az előadásban áttekintjük a nemváltoztatással járó nemi hormon kezelések kockázatait a szív-és érrendszer, a csontrendszer, a májműködés és a táplálkozás tekintetében.

Egészséges nemi működés

Hogyan hatnak a környezetben lévő vegyi anyagok a reproduktív egészségünkre, és mit tehetünk ezek ellen? Miként befolyásolja a mozgás a nemi szervek működését és hormonháztartásunkat – pozitív vagy akár negatív irányba? Végül pedig, milyen egészségügyi kockázatokkal jár a nemváltoztatás folyamata? Beszélgetés az előadókkal.

IV. szekció - Keresztény karrier - létezik?

Karrier vagy karakter?

Mindannyian vágyunk arra, hogy érvényesüljünk az életben, értelmes és értéket adó munkát végezzünk, amit nem mellesleg szeretünk is. Lehetséges ez? Mi fontosabb? Egy jól felívelő karrier vagy inkább a karakteres jellem? Ha megtalálod a „hangod”, nem kell a kettő közül választanod. Egy személyes történet a munkahelyi útkeresésről és utóéletéről.

Rólad van szó!

Mi leszek, ha nagy leszek? Ezt tényleg most kell eldönteni? És egyáltalán hogyan álljak neki a munkakeresésnek?

Hivatást követni, Sorsot formálni: Az adventista lelkész útja

Képzelj el egy olyan életet, ahol nem csak a saját életedet alakíthatod, de másoknak is segíthetsz megtalálni az utat. A lelkész szolgálata egy különleges hívás, amely egyesíti a spiritualitást, közösségi életet és az életre szóló küldetést. Hogyan lehet valaki lelkészként a változás hordozójává, és hogyan lehet ez a hivatás egyedülálló és izgalmas életút?

Keresztény karrier – létezik?

Mi a fontosabb: egy sikeres karrier, vagy inkább egy karakteres, értéket adó munka? Hogyan válasszunk, és mi történik, ha nem csak magunkért, hanem másokért is dolgozunk? Beszélgetés az előadókkal.

Esti plenáris

Kérdések szexuális vonzalomról és nemi identitásról

Létezik-e objektív igazság vagy csak egyéni véleménynek vannak? Mit értünk elfogadás és szeretet alatt? Mondhatom-e, hogy szeretek valakit, ha közben a teste jóllétével nem foglalkozom? Mi a szexuális vonzalom és mi a nemi identitás? Ezek a dolgok velünk született tulajdonságaink? Az vagyok, akihez vonzódom? Ilyen kérdésekre keressük majd a választ.

Szexualitás, nemi identitás

Beszélgetés az előadásról és a felmerülő kérdésekről Dr. Ujlaki-Győri Anna előadóval.

Tudományos program

Az egyházi kultúraváltás modelljei

Minden szervezetnek, így az egyházaknak, egy helyi gyülekezetnek is van egy csak rá jellemző kultúrája, melynek több látható és láthatatlan rétege van. A külső rétegek szintjén könnyű változtatni, de a láthatatlan, identitást is érintő mélységekben kevésbé. Kultúraváltási kényszer akkor alakul ki, amikor egy szervezetben két kultúra találkozik egymással. Az egyházak a kultúrák és szubkultúrák metszéspontjain inkább szakadnak, mint kultúrát változtatnak. A stabilitás, változatlanság vágya mindig erősebb a változásnál. Ezért, az egyháztörténelmet inkább a szakadások jellemzik, és kevésbé a csatlakozások, egyesülések, kultúrák fúziója. Kifejezetten ritka történet tanúi lehetünk 2015 óta, amikor az adventista egyház is kultúrák metszéspontjába került. Vajon mi lesz a történet vége? Ki kit fog beolvasztani vagy van ettől jobb kultúraváltási modell is?

Miért légy hálás?

Mi is a hála? Hogyan hat a lelkünk működésére? Miként élhetjük meg a mindennapjainkban? Hogyan formálhatjuk általa a világszemléletünket? Előadásom ezen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat, hogy ezáltal gazdagítsa hallgatói élményvilágát.

Vigyázz, mozogj, pihenj!

Az alacsony fizikai aktivitás a hazai lakosság kedvezőtlen egészségi állapotához és a nem fertőző, krónikus megbetegedések kialakulásához jelentősen hozzájárul. Ehhez kapcsolódóan a magas életminőséghez viszont elengedhetetlen a betegségektől és a fizikai korlátozottságtól való mentesség, a helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás.

Az irgalom napja – szombatot a kultúrába

Az előadásban bemutatott tanulmány fókuszában a szombat iránti elkötelezettségem és annak gyakorlati megvalósítása állt. Vizsgáltam, hogyan lehetne a szombatot beemelni a mai kultúrába, és hogyan alakíthatnánk át az irgalmasság napjává. Az előadás része az elemzett igeversekre való kitérés, illetve a tanulmány gyakorlati következtetéseinek ismertetése.

Tudatos hit

Manapság egyre többet kerül összekötésre a hit a tudománnyal. Ennek köszönhetően a tudomány objektív megítélése és értelmezése és sérülhet együtt a hit értelmezésével is. Maga a tudomány alapvetően megalapozott tényekre épülő jelenségeket bemutató, értelmező szakág, amely az egyén és a társadalom fejlődését hivatott szolgálni. Ezzel együtt a hit értelmezése és megélése is jelentősen csökkent az elmúlt években. Az Istennel való kapcsolat megéléstől eljutottunk oda, hogy mára mindenben lehet és hinni is kell. A tudományos élet alapvető kérdése a miért. Annak megválaszolása. Ezt a hitünkben sokszor nem tesszük fel, félve a válaszoktól. Mennyire összeegyeztethető a tudományos gondolkodás a hittel? Mi a különbség az elfogadás és a hit között?